Időpont
2017.05.26. - 2017.05.27.
Egész napos

Helyszín
Airsoft Park Nyíregyháza

Címkék
Airsoft játék (2napos)

Kategóriák



FallOut: Projekt Prijot IV. 

A 2009-10-11-es év sok szempontból érdekes volt a larpkedvelő emberek számára, különösen azoknak, akik szeretik a Fallout világát. Ezekben az években ugyanis két játéksorozat is futott párhuzamosan, mely ezen világba kalauzolt el. Egyik játéksorozatot a méltán híres miskolci Vadkanok Airsoft Team szervezte, mely a klasszikus játék világát jelenítette meg, Enklávéstól, BOS-osotól. A másik sorozat – melynek egyenesági örököse az idei játék – a Projekt Prijot néven futott, és a Kárpát medence elképzelt jövőképére alapozott a 2200-as években. Mindkét játék igen sikeres volt, de 2011 után mégsem követte őket folytatás. Egészen ezidáig!

Most, 2017-ben még egyszer újjáéled a Fallout világa, ezúttal a két játéksorozat szervezői közösen hozzák tető alá a mindkét sorozatnak lezárásul szánt finálét. Megtartva a Projekt Prijot világát, de rendszerében és szervezésében a miskolci csapat tapasztalatára és rutinjára alapozó 2017. május (26)-27-28-án “Fallout: Projekt Prijot IV. – Végjáték ” című játékot szeretnénk most beharangozni.

Nyíregyházán a Vay Ádám laktanyában szombat reggeltől egészen vasárnap délig nonstop ingame. A frakciók számára a játékot megelőző pénteki nap során lehetőséget adunk a saját területük berendezésére és megismerésére. 8000 Ft lesz a regdíj, előreutalásos rendszerben. Ebben a pályadíjon és standard kellékezésen kívül némi építőanyag, központi lőszerjavadalmazás és játékkal kapcsolatos költségek vannak benne, étkezés vagy szállás nincs.
Keményvonalas larp játékra lehet számítani, nincsenek kiegyenlített erőviszonyok, nincsen “szervezői Deus Ex Machina” és senki nem fog sajnálni, hogy mindenki összefog ellened, vagy éppen nem is foglalkoznak veled. De lesz intrika, lesz sok szociális interakció, lesznek rejtélyek, félrevezetések, árulások és persze sok boldog pillanat is (vagy nem).
A lőszer aranyáron (játékpénzben), a stimpak és kötszer szintén méregdrágán beszerezhető (saját lőszer nincs), tehát senki ne élje bele magát a BBlocsolós rambófeelingbe, mert csalódni fog. Nemcsak az airsoft fegyverek rúgnak labdába, moddolt nerf szigonyvetők, latex szögesbunkók, gumikések és gumihabfeszítővasak is meglephetik az egyszeri vándort (természetesen csak ha larpsafe minőségűek és hitelesen néznek ki) de arra senki ne számítson arra, hogy klasszikus kardvívást produkálhat a játékon! A “leütöm, behúzom a bokorba és kifosztom” azért bőven benne lesz a pakliban!
A játék szigorúan korhatáros, 18 év alatt nincs részvétel. A rendszer a MASZ 2015 CQB szabályokon alapul (néhol még szigorúbb is), nem ide kell a tuningpuskád hozni.
Ha úgy érzed nem szereted a szabályokat betartani, vagy nem tudsz veszíteni akkor ne gyere el. Itt nem az nyer aki “győz” hanem aki a játék szellemiségét képes elfogadni és megélni a világát.
A pálya változatos, sok épülettel és fedezékkel bár nem túl nagy, de azért bőven rohangálhatsz annyit, hogy lógjon a nyelved nap végére. A játék létszámlimites, és zömében a frakcióvezetők szaván múlik, hogy kiért hajlandóak felelősséget vállalni.

MEGHÍVÁSOS RENDEZVÉNY!

RÉSZLETEK, JÁTÉKRA JELENTKEZÉS ITT!


Jövőbeli események kezdőknek

  • Nincs esemény ebben a kategóriában.